Vasuta-Spritzer Debut at Hungarian World Summit

Nagy sikerrel mutatkozott be a Vasuta-fröccs az V. Magyar Világtalálkozón, amelyre május 22-31 között Budapest számos helyszínén, valamint több vidéki településen került sor, s összesen több mint harminc ezren látogattak el a különféle eseményekre, mintegy hetven országot, államot képviselve, a „határtalan összefogás értékeinkért” jelmondat szellemében. 


 Az idei díszvendégek voltak: Afrika (kontinentális), a Vajdaság (határon túli) és Törökszentmiklós (városi). Érkeztek vendégek, például Ausztráliából, Új-Zélandról, Japánból, Kínából, Indiából, Argentínából, Brazíliából, az Amerikai Egyesült Államok több államából, Dél-Afrikából, Angolából, Szudánból, Mauritániából, Európa országaiból, csoportok Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Magyarország számos településéről.

 Megkóstolták és elégedetten nyilatkoztak a Vasuta fröccsről a sajtó képviselői az Uránia Filmszínházban rendezett nemzetközi sajtótájékoztatón is, valamint a Világfalu VIP-vendégei a Syma Rendezvényközpontban tartott két napos rendezvénysorozat során. Többen érdeklődtek a fröccs külföldi értékesítése iránt, lévén a terméket szabadalmi oltalom védi itthon és 28 európai országban, egyöntetű volt a vélemény, hogy egy ilyen hungarikumnak nemzetközi karriert kell befutnia. Ebben segíthet a Világtalálkozó szervezésében közreműködő Panoráma Világklub öt kontinens mintegy nyolcvan országát átölelő 180 társklub kapcsolatrendszere.
 A nemzetközi sajtótájékoztató résztvevői
Kóstoltatás
Kóstoló
Özönlött a tömeg a Világfalu udvarán
 A Világfalu nagyszínpadának közelében