Harmadszor is a Sziget Fesztiválon a Vasuta fröccs

Az idei évben immáron harmadjára vagyunk jelen, Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közé tartozó Sziget Fesztiválon, mely az első lett a Yourope (európai fesztiválszövetség) és a Virtual Festivals Europe által szervezett szavazáson a „nagyfesztiválok" versenyében. Illetve csúcsot döntve, több mint 565 ezren látogattak el a 2018-as Sziget Fesztiválra, ahol a vendégek nagy örömére a palackozott termékeinket is végig fogyaszthatták, ezáltal a fesztivál hangulatot még inkább felfokozva. 

Az előző évekhez hasonlóan, idén is a VOLT Fesztiválon a Vasuta Fröccs

A VOLT Fesztivál Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, amin Sopronban idén is, végig részt vettünk a termékeikkel karöltve. A rendezvényre a zenei kínálat sokszínűsége jellemző, a különböző helyszíneken a rock, az elektronikus zenei, a világzenei és a jazz koncertek mellett számos más műfaj képviselői is felléptek, a Vasuta Palackozott Fröccsel fűszerezve a fergeteges hangulatot.

XIV. Szóvivő Bálon a Vasuta Fröccs

A Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének szervezésében immár XIV. alkalommal került megrendezésre a hagyományos, jótékonysági Szóvivő Bál 2018. február 16-án a megújult Európa Hajón, melyen nagy sikerrel mutatkoztunk be a hungarikum termékünkkel.

A báli szezon egyik legjobb hangulatú eseményén a legismertebb szóvivők mellett, az állami és magán cégek, a minisztériumok, a közép- és nagyvállalatok képviselői, az írott sajtó, az elektronikus média, a művészeti világ, és a gazdasági élet meghatározó és közismert szereplői is részt vettek.