Szófiába a Hungarikumok utcájára utazik a Vasuta Palackozott Fröccs

A Földművelésügyi Minisztérium és Magyarország Szófiai Nagykövetsége közös szervezésében Hungarikumok utcája elnevezéssel rendezvényt szervezünk október 20 és 21 között a város főterén. Az esemény során lehetőség van árusításra és kóstoltatásra.
A rendezvény célja, hogy a „Hungarikumok Gyűjteményében” található hungarikumok közül az agrár- és élelmiszergazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén található termékeket bemutassuk a bolgár látogatóknak.

Újbudán a Helyi Értékek Napján a Vasuta Fröccs

Újbudáról indult el a Helyi Értékek Fesztiválja Budapest kerületeiben elnevezésű programsorozat, ahol a hazai települési és a külhoni magyar értéktárak mutatkoznak be a nagyközönség előtt. A tájegységek hagyományait bemutató rendezvénynek ezúttal is Gazdagrét adott otthont, ahol az idelátogatók nagy örömére megkóstolhatták a Vasuta palackozott fröccsöt is a rendezvény keretében.

Több ezren kóstolták az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron a Vasuta Palackozott Fröccsöt

A Hungexpon egy teljes héten keresztül részt vettünk az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron, melyen több ezeren kóstolták meg a Vasuta palackozott fröccsöt, ami nagy örömünkre szolgált, mivel az ott lévő közönségnek is nagyon tetszettek és ízlettek a termékek.

Vörös, Fehér, és Rozé Borkiválóságok díjátadóján és kóstoltatóján a Vasuta fröccs

Részt vettünk a ,,Vörös, Fehér, és Rozé Borkiválóságok díjátadóján és kóstoltatóján" a Fölművelésügyi Minisztérium meghívásnak köszönhetően, a Vasuta palackozott fröccsel, mely nívós eseményen a borászok körében is elismerést nyertek a termékeink.     

Az idei évben is a VOLT Fesztiválon a Vasuta Fröccs

6 nap alatt majd’ 160 ezren fordultak meg a 25. Telekom VOLT Fesztiválon, ahol is ki kellett tenni a “teltház” táblát: a Linkin Park ünnepi koncertje 45000 vendéget vonzott, de majdnem ugyanennyien vettek részt a zárónapi koncerteken is. Illetve résztvevők nagy örömére, idén is jelen voltunk a Vasuta palackozott fröccsel, mely nagy sikerrel muzsikált.